...emlékszem,hogy mit mondtál,mikor engem szerettél éppen...

Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni.

 

Átnéznek egymáson, és más irányba tekintenek...De mélyen a szívükben mindketten tudják, nem így kellett volna, hogy vége legyen...

 

Az emberek azt mondják, a rossz emlékek okozzák a legtöbb fájdalmat, de igazából a jó emlékek azok, amik az őrületbe kergetnek...

 

Nem fogok sírni. Már nem. Csak úgy tud fájni.

 

Szerelem okozta kínok közül az a legnagyobb , mikor gyűlölni akarjuk azt ,akit a világon a legjobban szeretünk.

 

Ahol több az érzés, több a szenvedés is.

 

Azt mondtam magamnak, hogy mostantól erős leszek, annak ellenére, hogy egyes egyedül vagyok és sírok. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól boldog leszek és nem aggódok, annak ellenére, hogy akit szerettem, elvette minden boldogságom. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól senki miatt nem esek megint pofára, annak ellenére, hogy titokban most is szeretek valakit. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól megpróbálok túllépni azon a valakin, annak ellenére, hogy most is sírok, miközben gépelem mindezt és arról a valakiről álmodozom. Nehéz azt tetetni, hogy boldog vagy, nehéz nem próbálkozni, és nem szeretni azt a valakit. Nehéz továbblépni, mikor úgy érzed, egyes egyedül vagy.

 

Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek.A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert ...elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna.Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem.Van, hogy nem tudok hinni. Mint most.És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még.Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!

Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.

Hagyjuk most már csak a múlt van mögöttünk.

Van hogy a durva szavak mögött rejtőzik a nagy érzelem...

Azt utálom benned a legjobban, hogy elérted, hogy beléd szeressek.

Az élet nem könnyű. A szerelem fáj, a pasik hazudnak, a barátok hátba szúrnak, az emberek meghalnak, a szülők kiabálnak.. te mindig próbálkozol, de sosem vagy elég jó.. és nem érted miért.

Legbelül senki sem akarja tudni az igazságot. Néha azért mondunk igazat, mert egyszerűen nem mondhatunk mást. Néha azért mondunk igazat, mert hangosan ki kell mondanunk, ahhoz, hogy halljuk. És néha azért mondjuk ki az igazat, mert nem bírjuk megállni. És néha kimondjuk, mert minimum ennyivel tartozunk.

Rázom a fejem. Mert ezt nem lehet kibírni. Ebbe bele lehet pusztulni. „Igen, határozottan, ekkor és ekkor pokoli kínok között hasad meg a szíve, mert választania kell két világ között, amit képtelen megtenni” – áll majd a Füzetben, ha nekem kell beírni. De szerintem Isten is ezt írná… Ezt írja majd.

Az évek magukkal húznak, igaz, hogy közben zúznak, sebet ejtenek, de a hegek rengeteg emléket rejtenek.

 

Egyetlen férfi sem érdemli meg, hogy sírj miatta.

Eddig mindenkinek én mondtam, hogy ne legyen gyenge, mindent átlehet vészelni. S közben most én vagyok a leggyengébb…

Nevetnünk kell a férfiakon, hogy elkerüljük azt, hogy sírjunk miattuk.

 

 

Egy szerelmespár története...

Egy tragikus eset,ami nem rég megesett.Volt egy pár, mely szerelmes,szívük a szóra engedelmes.Minden nap találkoztak,az életről együtt álmodoztak. Lassan eltelt a forró nyár,szívüket hűsítette az ár.A szerelem megmaradt,bár az idő elszaladt.Egy napon veszekedtek,a dühtől mindketten reszkettek.Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak,a kezek most elválltak.A szél egyre jobban fújt,a lányhoz egy kéz nyúlt.Karját megfogta,egyre jobban szorongatta.Hiába védekezett,testével reszketett.Hirtelen elengedte,a szépet elfeledte.A lányt erősen megütötte,akkor szívét is eltörte.Gúnyosan mondta: nem kellesz,miattam többet nem szenvedsz.Soha többé ne keress,engem Te ne szeress.Megbánod, amit velem tettél,hogy ellenem vétkezni mertél.A srác a földre esett,szavakat keresett?Kérlek ne féljél,pár perce még szerettél.A lábai elé borult,hibájából okult.De a lány meg nem bocsátott,szavakkal átkozott.Könnyek futottak végig az arcán,senki sem tudott segíteni bánatán.Elindult hazafelé,csendesen nézett maga elé.Otthon a szobájában sírt,könnyeivel nem bírt.Úgy döntött nincs miért élni,a világtól nem akar félni.Elvesztette szerelmét,vele együtt az életét.Levelet írt,közben pedig sírt.Ekképp fogalmazta meg gondolatait,a rég elmúlt álmait.Megbántottál Kedvesem,tönkretetted szerelmem.Nincs miért élnem,már a boldogságot nem remélem.Ha majd értem szólnak a harangok,tudd, hogy most is Rólad álmodok.Szívemet megsebezted,lelkemet rég elvetted.Utolsó napomon nem leszel velem,fájni fog ez nekem.Egyedül teszem meg az utolsó lépést,érzem belül a halálnak tépését.Síromhoz ne merj közel menni,se könnyeket ejteni.Ha majd egyszer hiányzom,már nem haragszom,Gyere majd ki, nézd, mit tettél,tudom, hogy sose szerettél.Mindig is imádni foglak,egyszer új világba hozlak.Befejezte a levelet,aláírásként egy könnycseppet ejtett.Vitte csendesen magával,de nem találkozott a halállal.Felmászott egy szikla tetejére,szüksége volt minden erejére.Utolsó pillantást vetett a tájra,emlékezett a szerelmes vágyra.Könnyei patakként szaladtak,de ki nem apadtak.Érted teszem,életem, elveszem.A Nap szomorúan nézett,az Ő szíve is vérzett.Lassan zuhant a mélybe,senki se látta a csendes éjbe.Még most is üvöltötte szeretlek,soha nem feledlek.Lelke a magasba szállt,az angyala a felhőn állt.Meghalt érte,pedig senki nem kérte.Meghalt!- a szél vitte,a srác el nem hitte.Nem ment haza többé,a nyugalom az övé.Barátai napokon át keresték,hisz ők mindig is szerették.Egy csendes este megtalálták,de már vérben fagyva látták.Kezében a levél megcímezve,szíve el volt vérezve.Az írás olvashatatlan,szíve hontalan.Egy őszi napon eltemették,végleg elengedték.A koporsó hideg mint a jég,érte sírt az ég.Valaki a kapuban várt,nem felejtette a szerelmes nyárt.Talpig feketében,szerelme emlékében.A temetőben csendben állt,a szomorúság a szemében hált.Még most se tudja elhinni,hogy szerelme mért akart elmenni?Végleg eltűnt, itt hagyta,szívét a halálnak adta.Csendesen a sírhoz lépett,a fájdalomtól lelke égett.A szemei bánatosak,az álmok fájdalmasak.Kint állt, de meg nem tudott szólalni,szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól,nem értette, hogy már minden holt.Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,s belül szerelméért reszketett.Órák teltek el végül elmondta: szeretlek,de érted már semmit se tehetek?Mért hagytál egyedül,csend csak fájdalmat szül.A csendben egy hang suttogott,az Ő hangja szívében búgott..Azt hitte csak képzelődik,csak a hangjára emlékezik.Előlépett egy angyal, talpig fehérben.szíve még égett a pokol tűzében.Tudtam, hogy eljössz értem Szerelmem,gyere fogd örökké az én kezem.Azt hittem, el tudlak majd itt feledni,de lelkem súgja Téged kell szeretni.Ezek voltak az utolsó szavak,ez volt a pillanat amikor összeértek az ajkak.Jött a reggel, mennie kellett,kedvesétől könnyes búcsút vett.A srác könnyei csak folytak,szívéhez az ördög angyalai szóltak:Vedd el az életed,hisz még, mindig szereted.Megtette az életét elvette.Vére a földre hullott,szíve csakis hozzá húzott.Újabb temetés, újabb könnyek,az angyalok ismét eljöttek.Megölték magukat egy szerelemért,meghaltak egy szebb életért...